Persze ez nagyon eltérő mindenkinél. Azt hiszem, talán az egyik közös pont lehet, amit minden kismama átél, az a "csak-az-enyém" -érzés. Amikor például mész az utcán, és hirtelen elönt valami furcsa, csendes eufória, amikor hirtelen élesen tudatában leszel annak, hogy kisbabád lesz, és, hogy az a parányi lény, aki odabent növekszik, csak a tiéd, a te életed részévé vált egy misztikus pillanat során, amikor megfogant. Már nem másokat nézel - ha néha idegenkedve is - ahogy "szülősködnek", hanem itt az idő, hogy bebizonyítsd, te jobban csinálod (persze nem).
És hát ugye ilyenkor kezdődnek a legendás rosszullétek. Nekem nem reggeli volt: egész napos. Furcsán más, mint egy elcsapott gyomor, leginkább torokból indul, minden előzetes figyelmeztetés nélkül, és, ha valaki olyan szerencsés, mint én, és ennyire erős pszichikai gát van benne a hányással kapcsplatban, az mindenféle trükköt kipróbál, hogy enyhítse a tüneteket. - Hiába. Mivel a szaglás sokal kifinomultabbá válik, így a szagok is bezavarhatnak. Bár nekem nem a hatótávolság nőtt, inkább a szagok azonosításának a képessége. Mindenesetre érdekes élmény. Hányni csak egyszer sikerült, de akkor kiadósan: a nyaralás alatt, egy távolsági buszon, zacskó és minden segédeszköz nélkül, úgy hogy új ruhát is kellett venni...Utólag viccesebb, mint ott helyben átélni, de ez a várandósság alatt sok dologgal van így.
Ez idő tájt szoktam le a sminkelésről, pedig egyébként is nagyon ritkán szoktam, és akkor is keveset, de akkor valahogy úgy éreztem, hogy egyáltalán nincs rá szükségem, mert szép vagyok mindenféle kencefice nélkül is.
