Kéz a bilibe


Az embernek vannak elképzelései, igen. Ábrándozik, eltervez, magában mosolyog, anyának lenni jó dolog, nőnek lenni pláne.
Fogalmad sincs, mire vállalkozol.
Szerencsére.

Elképzeled, hogy milyen szép kismama leszel, egész nap csak a pocakodat fogod csodálni, az emberek elismeréssel vegyes bámulattal mosolyognak rád, átengednek, felállnak, besegítenek.
A valóságban az elején úgy nézel ki, mint aki enyhén meghízott, ismerősök nem mernek rákérdezni, hiába dugod ki. Az igazán szép pocak csak pár hétig tart, utána strandlabdává nő, szétreped, nem látod tőle a lábadat, egyebedet, folyton nekimész az ajtóknak, mert nem tudod felbecsülni mekkora. Sehogy sem kényelmes ülni, feküdni, a pólóidból allul kilóg, fázik. A kisgyerekes anyukák autósüléssel, meg a fiatal nők tuti nem állnak meg neked a zebrán, akkor sem, ha esik az eső.

Elképzeled, hogy milyen szép szülésed lesz, gyengéd, természetes, gyertyafény, halk zene, harmónia. Énekelve-táncolva vajúdsz, a fájások meg se kottyannak, kettő között tréfálkozol az orvossal, aki bámulattól elhomályosult szemmel biztosít róla, hogy még soha ilyen stramm kismamája nem volt, férjed csodálattal vegyes tisztelettel bámul téged, az ősanyát. A baba kicsusszan belőled, a mellkasodra teszik, egymás szemébe néztek, boldogság. A hasad azonnal lapos lesz, a pinaizmaid feszesek, mint tizenévesen, melled  hatalmasra duzzad, ellenben nem lóg. Egy centit sem.
A valóságban az első komolyabb fájásoknál elnémulsz, és csak a fogad között szűrődik ki valami aztakurrvvvaaahétszssbazzz, a környezeteddel minimálisra korlátozod a kommunikációt, esetleg üvöltesz, amikor meg kibújik végre, fel se tudod fogni, hogy vége, túl vagytok rajta.
Közben a dokid joviálisan tréfálkozik a férjeddel, ha lenne erőd, elküldenéd őket a picsába, oda, ahová nagyon nem szeretnéd, ha az ifjú apa odanézne.  - De persze odanéz feszt, sőt, még a doki is felhívja a figyelmét rá, hogy nosza, most bukkan ki a hajas fejbőre... Ha szerencséd van, az apukának nem jut eszébe a nyilvánvaló különbség a saját cerkájának és a baba fejének az átmérője között, a jövőbeni hancúrok zavartalansága miatt, ami pedig a pinaizmaidat illeti... hát óvatosan tüsszents, köhögj az elején. Pláne, ha nem első szülés. 
A melleid hatalmasra duzzadnak, valóban, és ez az áldott állapot el is tart pár hétig, azonban ha oldalra fekszel, folyik belőle a tej, ha eltelt két óra a szoptatások között, folyik belőle a tej, ha lehajolsz, ha nyújtózol, a levegőt veszel, alszol, folyik... a lepedőn sokasodnak a kis kerek foltok, javaslom a kék színűt, azon a leghangsúlyosabb a kontraszt, tapasztalat! És igen, lógnak, a ceruzatesztet csak azért nem csinálod meg, mert tudod, felesleges: jó lesz oda a tolltartó is. És bepállik, leveszed a melltartódat, megcsap a buké, szegény baba, ezt szagolgatja minden szoptatásnál!
A hasad megmarad úgy a félidős méreteknél, csak sokkal puhább, olyan, mint egy vízágy, hullámzik, önálló életet él, a repedések bíborszínben pompáznak, megcsillan rajtuk a lámpafény, hát, nem szép látvány. Majd teszek ellene, gondolod, a megmaradt olajat, krémet már nem kened rá, kedved sincs hozzá.

Elképzeled, ahogy a nagyobbik gyereked meglátogat a kórházban, meghatott pillanatok, odarohan hozzátok, ad neki puszit, és mond valami elragadtatottat-vicceset, amitől mindenki elsírja magát, már ha rágondolsz is, könnyezel, izgatottan várod az első találkozást. Innentől kezdve majd imádja, segít a baba körüli teendőkben, nem féltékeny egy cseppet sem, mindenkinek eldicsekedik, hogy milyen szép kistestvére született. A játékait boldogan átengedi a kicsinek, téged még jobban imád, a viselkedése cseppet sem változik meg az irányodban.
A valóságban bevágtat a kórterembe, vet egy pillantást a babára, majd felfedezi a szoba érdekességeit, esetleg a kistesó által "hozott" ajándékkal játszik. Felszólításra ad neki puszit, de szemmel láthatóan nem érdekli különösen a dolog. Ha apuka gyors, lesz róla kép, különben cseszheted a szép emlékeket...
Hazaérve először csak a sírás zavarja, a közösségbe, ahova jár, gyökér módon viselkedik, mentegetőzöl. Aztán kezdődik az ellenállás, visszababásodik, ringatni kell, türelmes vagy, elmúlik gyorsan, reménykedsz. Múlnak a hónapok, az ellenállás nem csökken, a játékokat azonnal kikapja a kezéből, anyaaaaaaa engem néz, nenézzenengeeeeeeem! Nem tudok aludni a sírása miatt, tedd le, nefoglalkozzveleeee! Naaaaaa, megnyalta a villámekkvinnt, veddeltőleeeee! Naaaaaaaaaaaaaaa!!!
Már nem vagy annyira türelmes. Azért mélyen legbelül, reménykedsz: szereti.

Megfogadod, okosan fogod a kicsit nevelni, tudományosan szoktatod a jó alvásra, így pár hét után átalussza az éjszakát, végre bebizonyítod mindenkinek, hogy képes vagy rá! Este csak leteszed, egyedül álomba szenderül, gyönyörű, tejszaga van, imádod, úri passzióból nézegeted kicsit, aztán kisurransz. Reggel kacagva kel, te kipihenten, frissen, tettrekészen, a lakás csilivili, délre ebéd az asztalon, mindig van frissen mosott ruha.
A valóságban már első éjszaka landol melletted a baba a nagy ágyban, hogy a család többi tagja (legalább) pihenhessen, a kicsi ugyanolyan szar alvó lesz, mint a testvére, pedig bevetetted az összeolvasott trükköket, a szakirodalomnak is a kúúvannya. Este leteszed, másfél óra múlva ébred, mert kiesett az a rohadás cumi, hogy vágott volna hátba egy méretes péklapáttal valaki amikor először odaadtad neki... éjszaka a töksötétben félkábán tapogatózol, és keresed, megpróbálod eltalálni vele a száját, hoppá, ez az orrlika, sebaj! Mire nagy nehezen megtalálod a megfelelő nyílást, már elfordítja a fejét, kezdheted előről. Az elsőhöz képest csak annyi a változás, hogy most már hangosan szitkozódsz, és nincs is lelkiismeret-furdalásod miatta, mindenmindegy már. Vége visszaalszik, te is visszatántorogsz a saját ágyadba, pár perc múlva hallod a babafónon a mocorgást, majd a koppanást, ahogy az a szájbavágottmocskos cumi kisesik a kiságyból. Édes anyanyelvünk legszebb szavai tolulnak a szádra, miközben visszacsattogsz a gyerekszobába, holazaszaaar??! Persze nem találod, hihetetlen, hogy tudja ilyen messzire köpni, semmit se látsz, a baba hangol, majd ordítani kezd, a nagy ébredezik, végre megvan a cumi, a kiságy és a szekrény között résben, helló porcicák! Sterilizálás, ugyan, lenyalod, betuszkolod a szájába, de már késő, felhergelte magát. A hónod alá csapod, kiszáguldasz vele a szobából, hogy legalább a nagy ne élénküljön fel teljesen, nem fogom állandóan a cicit a szájába adni, hogy megnyugodjon, nem a szart nem!! Hajnali három, ez itten üvölt, legyen már csend! Kicsit rázogatni kell a mellbimbódat a szájába, hogy rákapjon, annyira sír, vééégrebazzz. Reggel a tükörben döbbenten bámulod azt a zombit, semmi értelem nincs a tekintetében, fel kéne öltözni, melyik felsőből tudom kilógatni a szoptatáshoz legalább az egyik cicit? 
A mosogatnivaló hegyekben, csak azért állsz neki, hogy kávét tudj főzni magadnak, a szennyestartó fossa ki magából a ruhákat, ma se mostál? Nincs már tiszta alsógatyám. Ebédre túróstészta, negyed óra alatt megvan, ha túltolod a kulináriát, akkor pirítasz hozzá szalonnát is. A gyerek napközben félórákat alszik, semmit se tudsz csinálni tőle, gyönyörű, tejszaga van, imádod.

Ne keseredj el: lesz ez még így se. Ez a te családod, ez a valóság. Nem cserélnéd el semmi pénzért, kicsit szopórolleres most, dehát megéri, nemigaz?
Nemigaz?





52 megjegyzés:

  • Ancsa | 2015. május 10. 16:48

    deee, total megeriii :D nekem az elso jo alvo volt, el is biztam magam. hat ez a masodik... khm.. o nem jo alvo. egy ideig szerintem nem is igazan ertette ezt a nappal-ejszaka dolgot, de igy 1 eves korara mintha latnek nemi fenyt az alagut vegen :) kivanom neked is!

  • Andrea Nagyváradi | 2015. május 10. 22:18

    Nálunk a nagynál egy éves kora után kezdődött az igazi szopóroller, szóval semmi jóra nem számítok :)

  • Névtelen | 2015. május 12. 22:19

    Nagyon jó :-)

  • Màdai Linda | 2015. május 12. 22:51

    Remekül szórakoztam. Köszi az élményt. Minden szava igaz. Nàlunk még csak egy van, így a szopóroller, ahogy fogalmaztàl, nem akkora. Majd meg tudom én us :)

  • Kata | 2015. május 13. 9:04

    micsoda hülye írás! nem szoktam nagyon hozzászólni ilyenekhez de most úgy érzem muszáj. csupa csupa rossz dolgot sorolnak itt...az anyaság és a szülés minden nehézségével együtt a legcsodálatosabb dolog ami történhet egy nővel!!! nagyon rossz olyanokat olvasni ami elveszi a kedvét egy nőnek attól hogy belevágjon... szomorú ilyeneket olvasni!

  • Névtelen | 2015. május 13. 9:15

    Milyen szó ez, hogy szoporoller ? Magyarul?? A blog egyébként nagyon tetszett.

  • Alessia | 2015. május 13. 11:09

    Javaslom a szótárban megkeresni az "önirónia" és a "humor" szavakat. :-P

  • Névtelen | 2015. május 13. 12:50

    Kedves Kata,
    van neked gyermeked? Szerintem a nök minimum 90% igy eli meg ezt, ami ettöl függetlenül szep es nem cserelnenk el semmiert.. A maradek 10% gazdag es van penz dadät fizetni vagy csak hazudik, hogy neki minden rozsaszinü felhö.. Velemenyem szerint nem csak olyan szarokat kell irni, hogy mekkora tuti a szüles.. az IGAZSAG tudata mellett is mindenki vällalna ugyanugy gyermeket, hisz a CSODA ugyan ugy ott van, csak megkell erte kemenyen küzdeni..

  • Névtelen | 2015. május 13. 13:13

    Persze, hogy csodálatos dolog a szülés! De nem habos-babos rózsaszín felhőcskéken lebeg az ember, hanem vajúdás alatt nyüszít a fájdalomtól (ha nagy az önuralma, mert amúgy üvölt, vagy elájul), a szülés alatt küzd, mint az állat, hogy végre túl legyen az egészen. Ettől függetlenül nekünk hatalmas élmény volt a szülés és 80-90-es erősségű fájdalmakig még poénkodni is volt kedvem, plusz szülés után a dokival is jókat szórakoztunk. De akkor is úgy fájt, mint még soha semmi. És aki azt mondja, hogy van bármi szép abban, amikor 13 órán keresztül olyan fájdalmai vannak, hogy majd szétszakad, az vagy nem szült még, vagy hülye. És igen, szuper, amikor odateszik a babát, de nekem pl. eleinte nagyon furcsa volt. Hiába láttam 3x 3D ultrahangon, mégis egy kis idegen volt, akit nézegettem pár napig éjjel-nappal, mire valóban felfogtam, hogy ő az én gyerekem. Amúgy szerintem a gyereknevelést nem is lehet másképp felfogni, csak poénosan. Különben lehet menni a diliházba! :-D Persze annak könnyű, aki helyett elvégzik a házimunkát, és van kinek a kezébe nyomni a gyereket, ha "elég volt belőle". Tudok olyat, akinek az anyja kel fel éjjel a gyerekhez, mert ő lusta. Értelemszerűen éppen ezért tápszerezni kell, mivel nagyinak már nyilván nincs teje. Ez az írás szuper, bár én nem mindent így éltem meg.

  • Névtelen | 2015. május 13. 19:44

    Végülis örülhet, akinek megadatik.. valakinek még ez se.

  • Névtelen | 2015. május 13. 21:29

    Hát ez óriási!:-)konkrétan fetrengek a röhögéstől:-))) és röhögök magamon is,mert ugyanez az előadás folyik nálunk is!Nagyon jól leírtad!

  • Németh Zita | 2015. május 13. 21:57

    Hát elég ciki, tíz órakor visítva röhögni, remélem a szomszédok nem annyira hallották (vagy de? ) kit érdekel. Nagyon nagyon jól leírtad... És mondhat bárki bármit, ez így van...és az a másik nagy igazság, hogy a szülésnél csodálatosabb dolog a világon nem létezik <3 A legszebb az egészben, hogy mire megéred azt a kort, amit én is, már ugyanígy fog szórakoztatni, ha valaki ennyire átélhetően írja le majd ugyan ezeket a tapasztalásokat. (Bár meglehet, már most is tudod, hogy mi a "dörgés". Köszönöm szépen az élményeidet, jó volt megint kicsit "kismamának" lenni <3

  • Andrea Nagyváradi | 2015. május 13. 22:01

    Üdv hölgyek, köszönöm, hogy elolvastatok. Ez valóban nem a polotikailag legkorrektebb írásom, de nem is ez a cél. A kép árnyalása céljából javaslom az Anyákról című szösszenet elolvasását...
    És megkérdezhetem, hogy hirtelen honnan jöttetek ennyien?

  • Timea Petrovics | 2015. május 13. 22:59

    Ez nagyon ott van!
    Csak halkan visítottam, mert alszanak a kölykök. :)

  • Névtelen | 2015. május 13. 23:07

    facebookon linkelgetik az
    emberek. nekem az egész ilyen "vótmá" téma kicsit, mert a velvet/poronty óta, azaz legalább 7 éve megy a "női újságírásban" ez a majd én hudeviccesen elmondom, hogy az anyaság mennyire szoppancs ügy, ha nem olvastam már 50 ilyen posztot meg cikket, akkor egyet sem. de nyilván mindig lesznek, akiknek ez is új, mert a szülésig más dolgokkal voltak elfoglalva. de azert tényleg kicsit mar ilyen századik bőr.

  • Dorottya Keszthelyi | 2015. május 13. 23:13

    Köszönöm ezt az írást, rég nem sírtam és nevettem egyszerre. Tökre az van, amit írtok: önirónia, humor és kitartás.

  • Névtelen | 2015. május 13. 23:29

    De... ha ennyire unalmas... akkor nem "kicsit már ilyen" butaság tőled, hogy elolvasod az 51. cikket is ebben a műfajban? :)
    Persze lehet ezért is jò ez az írás, az egyik röhög egy jòt, a másiknak okoz némi örömet egy kis szolid savazás, mindenki boldog. :)

  • Kriszti Egyed | 2015. május 14. 1:49

    Éjjel van ugyan, mert az ember lányának két gyerek mellett mikor legyen ideje egy kicsit böngészni, de én is hangosan röhögtem, és még a könnyeim is kigurultak. Totál igaz, csak nálunk szerencsére csak az esti elalváshoz kell a cumi, utána már jó az ujjacskája. Kitartás meg lehet szokni, később meg már jobb lesz egy kicsit!

  • Névtelen | 2015. május 14. 9:08

    Haláli de igazz :)

  • Névtelen | 2015. május 14. 13:05

    Akinek ez elvenné a kedvét, annak nem való gyerek. Mindenhol csak a NEMLÉTEZŐ, rózsaszín felhős szülés, szoptatás, alvás, nevelés van leírva. Megszülsz a VALÓSÁGBAN és azt hiszed, elrontottál valamit, rossz anya vagy. Pedig csak arról van szó, hogy a baba kaka is büdös (IGEN az anyatejes is) és nem rózsaszirom repül az arcodba az első lázmérésnél, de biztonságba helyezed a Manót, káromkodva takarítasz, magadon nevetve átöltözöl, könnyes szemmel, meghatódva nézed ahogy szuszog. Tudod, hogy bármikor végig csinálnád újra, már mint a szülést, a lázmérést is csak ügyesebben.

  • Névtelen | 2015. május 14. 14:37

    Hát én szarrá röhögtem magam, köszi!

  • Gitta | 2015. május 14. 15:07

    Hát.. az én babám még csak 32 hetes pocaklakó, de a kismamaság minden napját élvezem! :D Sajnálom azokat, akik ezt gyötrelmesen élik (élték) meg. Szerencsés vagyok, csodálatos a kislányunk és remélem, továbbra is az lesz. :D
    Tudom, hogy a szülés nem lesz egy gyertyafényes este, de már annyian túl élték... elkell fogadni, hogy fájdalmas és akkor szerintem, nem is lesz olyan vészes. Minden fejben dől el.
    Nekem annyira nem tetszet az írásod, mégha te így is éled meg a napjaid, de ott van az a rengeteg öröm, amit egy gyerek ad. Én már most is néha könnyes szemmel nézzem, ahogy mozog a pocakomban. Már most imádom, legyen is bármilyen rossz majd, ha megszületik, mi akartuk, vágytunk rá, hogy ő legyen nekünk! :)

  • Brigi | 2015. május 14. 15:59

    Sziasztok! Én egy 17 éves és egy 5 hónapos gyerek anyukája vagyok. Érdekes, mindenki máshogy éli meg a szülést, születést.Nekem ennyire nem durva, most akkor szégyeljem magam? Nálunk sem megy minden simán, de szerencsére még átalusszuk az éjjelt, biztos majd a fogzás megváltoztatja a dolgot, de nem érzem magam zombinak! Ó igen, a súlyokkal nekem is gondom van, még harcolok, de van, aki elmondja minden nap, hogy mennyire tetszik neki a recegős hájam....... hehehe. Köszönöm neki!!!! Minden csak hozzáállás kérdése! Nem szabad elveszteni a fonalat és a humorát az embernek! Tetszett az írás, csak reménykedek, hogy a jővőben nem élek majd át ilyet, minden marad így, szimplán..... puszi mindenkinek

  • Névtelen | 2015. május 14. 17:43

    így, így...három gyerek után ( 5, 3, 1 évesek) ki merem jelenteni, hogy minden szavad igaz... jól szórakoztam, köszi :-)

  • Névtelen | 2015. május 14. 19:15

    3 gyermekem van a könnyem folyt a röhögéstől mert olyan ismerős!!!! De jó volt!!! Köszi!!!

  • Névtelen | 2015. május 14. 22:01

    szinte biztos voltam benne, hogy a hozzászólók közt lesz egy (vagy több),az írást lehurrogó (leendő) szuperanya,akinek minden, gyermekkel töltött idő tökéletes és csodálatos. nézzünk tükörbe: mindegyikunknek vannak rossz,türelmetlen,sőt minősíthetetlen napjai a gyerkoccel. ezek teljesen normális emberi érzések. csak valaki bevallja magának, valaki meg azt hazudja magának, hogy a tökéletlen pillanatok is tökéletesek. nem azok. de ettől még imádjuk a gyerekeinket. ez így kerek.

  • Andrea Nagyváradi | 2015. május 14. 22:38

    Kedveseim, üdv az újonnan érkezőknek! Csak a miheztartás végett: imádom a gyerekeimet, végtelenül boldog vagyok, hogy itt vannak nekünk, és gyönyörű a családom. De attól néha még előfordul, hogy pindurkát a pokolba kívánom őket, mert nehéz, a legnehezebb feladat, amit valaha elém rakott az élet. De attól még nagyon jó is. Szóval nem "így élem meg", hanem ez EGY szelet a sok közül, amiből az anyaság felépül. Örülök, hogy ilyen sokat tudtok hozzá kapcsolódni. Kedves Gitta, kérlek, gyere vissza egy fél év mólva, és számolj be a tapasztalataidról! ;)

  • Kicsi Én | 2015. május 14. 23:10

    Kata! Tessék kicsit elrugaszkodni a sorok közül, s nézd kicsit humorosan a dolgokat! Fentebb írta Valaki, hogy a nők 90%-a így éli meg, a maradék 10%-nak elég pénze van. Én szerecsés vagyok, mert bár iszonyú szegény vagyok, már a gyermekem születését is egyedül csináltam végig, 10 éve nevelem egyedül. A vajúdás az maga a pokol volt számomra, majdnem 12 órát tartott, majdnem sikerült lebontanom a kórházat, üvöltöttem, mert sajnos kicsi a fájdalom tűrő határam. Császároztak, szóval nekem ama bizonyos testrészemben nem történtek változások, a hasam viszont iszonyatos lett, de ennek köszönhetően lett egy Ajándékom. Elneveztem anya-hasnak. A melleimet sokszor leszedtem volna, mikor duzzadt a tejtől, majd' összecsináltam magam a fejésekkor, de tudtam táplálni a gyermekemet. És az én gyermekem nem sírt, egyszer kelt fel éjszaka, mikor szoptattam, de minden nap reggel 7-g aludt. Ha tehetném még párszor végig csinálnám, mert báj a vajúdás pokoli volt, mikor a Picit a karjaimban tartottam, már az emléke is kitörlődött. Ne legyél Kata ennyire "merev". Legalább így nők között ne. ;)

  • Névtelen | 2015. május 15. 0:04

    Na, az ilyenek szívnak szüléskor a legnagyobbat... Szülés után meg pláne :)
    Már előre várom a későbbi beszámolókat, legalábbis, ha őszinték lesznek.

  • Julianna Pásztor | 2015. május 15. 6:12

    Sírtam a nevetéstől :-) akinek tökéletes szülése és mindig harmonikus kapcsolata van a gyerekkel, az hazudik vagy álmodta az egészet :-) azután jön a "de jo lenne ha nagyobb lenne" majd kamaszkorában vagy visszakívánja néha vagy a pokolba :-) és ez így van rendjén :-)

  • Névtelen | 2015. május 15. 7:13

    Igen semmi sem olyan mint a lányregényekben, de minden nehézség ellenére megéri. Csak még annyit, hogy hármasikreim most lesznek 20 évesek :):)

  • Szuszko | 2015. május 15. 9:59

    Szia! Én is a facebook-on láttam linkelve ezt az írásodat. Először visítva nevettem rajta, aztán elolvastam az összes bejegyzésedet, amiken felváltva sírtam, nevettem, nagyokat bólogattam. Az biztos, hogy szereztél egy (újabb) rajongót! :) Írj még sokat, szuper amit csinálsz!!!

  • Névtelen | 2015. május 15. 11:12

    Az a legjobb, hogy végre valaki bemutatja, milyen amikor a MÁSODIK gyerek jön. Az összes olyan zseniális szüléses-babás megmondókönyvet, ami nem tér ki a testvérek kapcsolatára, fel kéne gyújtani az anyjába (:

  • Névtelen | 2015. május 15. 13:58

    Hát, több gyereket ne szülj... nem kötelező mindenkinek.
    Van, akinek ez nem ekkora kín.

  • Névtelen | 2015. május 15. 14:37

    Sírvaröhögős :))) Nálunk másodjára ikrek jöttek... "Szopóroller" a négyzeten :)

  • Kata | 2015. május 15. 15:18

    Sziasztok! Tartom magam a korábban leírtakhoz, sajnálattal olvasom hogy ezen nevetnek emberek. Ez szerintem nem humor, vagy ha az akkor nagyon alpári. Két gyerekem van, akivel megéltem, megélek minden gyerekkel kapcsolatos nehézséget. Nagyon fájlalom hogy csak ezekről ír a szerző s talán csak a végén teszi hozzá, hogy "megéri" de azt is félig meddig kérdésként, "nem igaz?" Sok nehézség van a szülésben is, a minden napokban is, de nagyon túlzó ez a cikk és nagyon hiányzik belőle az anyaságban található sok csoda! Nekem ez a véleményem...és igenis, minden nehézsége ellenére, nekem szép emlék a szülés, nekem szép volt mindkét magzatmázas gyerekem amikor rám tették, nekem minden fájással együtt a szülés egy élmény volt. büszke vagyok magamra hogy végigcsináltam.

  • Névtelen | 2015. május 15. 19:29

    Ez brutál jó írás. Azt hittem csak én gondolom így. Megnyugodtam :)

  • Andrea Nagyváradi | 2015. május 15. 20:09

    Drága Kata, ez nem cikk, ez egy blog. Tisztelettel kérlek, olvasd el a többi írásomat is, mielőtt pálcát törnél felettem.

  • Névtelen | 2015. május 15. 21:16

    Csak annyit szeretnék elmondani, hogy uígy gondolkodtam mint Gitta és minimàlis fájdalommal jàrt a szülés. 3 óra alatt lezajlott. Az izmaim úgy kifàradtak hogy a remegés miatt nem tudtam zonnal karbavvenni, de hála az égnek ott volt az apja így vele fel tudta venni a szemkontaktust. Az első pàr hónap csak azért volt nehéz mert a kis súlya miatt 2 órànként kellett szoptatnom. Most egy éves és vagy fél éve àtalussza az éjszakàkat. Csak amikor foga nőtt akkor kellett menni hozzá. És úgy gondolom Gittânak igaza van: sok minden fejben dől el.

  • Névtelen | 2015. május 15. 21:28

    Ez egy primitív írás egy primitív embertől, ami csak primitív embereknek tetszik. Azon nem kell csodálkozni, hogy ilyen sok embernek tetszik, hiszen egyre több a primitív ember, nagy többségben vannak a nem primitívekkel szemben, tehát az lenne a csoda, ha kevés embernek tetszene. Te, az író egy primitív ember vagy és ti , akiknek tetszik, primitív emberek vagytok.
    Először azt gondoltam, hogy valójában csak egy gyermektelen író írhatta ezt az írást, amiatt, hogy felhívja a figyelmet magára, mert egy igazi anya soha nem írna ilyet le, de végigolvasva a hozzászólásokat és látva, hogy sok "anyukának" tetszik ez az írás, elfogadom, hogy valóban egy "anyuka írta ezt a szemetet és ez nagyon szomorú.
    Az írás lényege persze a hatásvadászat és a népszerűség növelése, sajnos az ilyen dolgok fogják meg manapság az embereket, hasonló ez, hogy a mozikban is ma már csak mindenféle szemetet (szuperhős filmek és társaik) néznek meg sokan, ennyire silányak és értéktelenek lettek az emberek, ahogy te az író is az vagy, meg ti is, akiknek ez a borzalom tetszik.
    Az meg, hogy a testvér miként viszonyul a megszületett babához, az nevelés kérdése amúgy.
    Nem kell mindent ráhagyni a gyerekekre, nem elég megcsinálni, nevelni is kell őket.
    Mivel manapság már a szülők nem nevelik a gyerekeket (diákok nekimennek a tanárjaiknak az iskolákban), ezt eredményezi, hogy ilyen silány társadalomban élünk, amilyen körülvesz minket.

  • Névtelen | 2015. május 15. 21:42

    Aki nem egy karótnyelt, önámító, gyermekeit hazugságban nevelő, "BezzegAnya", az érti és ÉRZI, hogy imádod a picikéid. Én csak a "BezzegAnya"-k gyermekeit sajnálom, amikor vágyakozva nézik, ahogy az "EsendőAnyák" a homokozóban fetrengenek a porontyaikkal, természetesen BezzegAnya megvető tekintettel néz.

  • Andrea Nagyváradi | 2015. május 15. 21:55

    Kedves, bátor névtelen, aki az előbbi hozzászólást írtad, amiben a primitív szó olyan sokszor szerepel: ez egy magánblog, a magam örömére írom, nem kötelező elolvasni. Nem az Indexen jelent meg, senki nem fizet érte, és én se fizetek senkinek, hogy elolvassa, megossza. A konstruktív kritika ellen semmi kifogásom, de ez a hely itt, egy pozitív fórum szeretne lenni, így az ilyen sítlusnak itt helye nincs. Ha nem érted, érzed, amit írok, akkor ez a blog nem a te blogod, bizonyára sok olyan van, ami tetszik majd, rengetek a tehetséges író, blogger. Szép estét!

  • Majmóka | 2015. május 17. 14:16

    Beállok a primitívek sorába, mert bizony nekem is tetszik az írás. :) Visszatérő olvasó leszek.
    Igen, olvashattunk már ilyen-olyan viccesen megírt történeteket, összegzéseket arról, hogy bizony nehéz a babások élete, de én el is olvasom mindet, mert sokszor a humor visz át minket a nehezebb időszakokon. :)
    Amúgy visszamenőleg elolvastam a többi bejegyzést is és nagyon tetszik, sokszor a sírás szélén álltam és nem mindig a nevetéstől. Szerintem jól írsz, de hát én egy primitív lény vagyok, mit értek én az íráshoz. :)

  • Ma'ayan | 2015. május 17. 22:43

    ehhez hasonló, ha már kipihentétek a nevetést, és felkészültetek egy újabbra :)

    http://www.bagira.eu/eletmod/amig-nincs-gyermeked.html
    http://www.bagira.eu/eletmod/amig-nincs-gyermeked/6-12-honap-kozott.html
    http://www.bagira.eu/eletmod/amig-nincs-gyermeked/egy-ev-utan.html

  • Hodi Witty | 2015. június 12. 23:16

    Az a primitív hozzászóló aki elég sok primitívséget írt le az Íróról és mindazokról akik mertek nevetni a cikken (ÉN IS) tudják, hogy a gyermek vállalás és nevelés nem rózsaszín vattacukor MINT A FILMEKBEN, hanem küzdelmes, következetes, sok sok kitartással járó, életre szóló csoda!!!!
    TE aki leprimitívezel Minket, mondanám, hogy gondolkodj el, de hát..... maradj a vattacukornál!;)

  • Monic.Moon | 2015. augusztus 11. 13:51

    . mivel a nők nagy része kamuzik ezzel a témában mindenhol és mindenki előtt még saját magával szemben is, szépítenek, miközben nagyon durva dolgokat is megélnek... mivel mindenki a csodáról, áldott állapotról , isteni érzésekről beszél ami így is úgy is küzdelemmel vagy küzdelem nélkül ott van DE!!!!!!!! igenis joga van tudni a terhességre, szülésre. anyaságra. családra. babára. gyermekre. csodára váró, vágyó, vágyódó nőnek; férfinak egyaránt hogy mivel is járhat ha nem csak problémamentesség van körülöttük, Én egy pozitív, vidám, jó humorú, kőkemény nőnek tartom magam és tartanak mások is... 10 hete anyuka... DE!!!!! ha csak a 10 % át ajánlaná fel az orvosom amin keresztül mentem az életmentő császárunkig akkor sem vállalnám még egyszer semmilyen körülmények között!!!!!!!!!!!!!!!!! joga van a tisztán látáshoz, ahhoz h feltudja mérni, h ha durván bekapja a legyet akkor is akarják-e, még akkor is ha több mint 5 éve álmodnak róla <3 <3 <3

  • Kisfüles | 2015. augusztus 27. 23:21

    Béna írás, de mindenkinek joga van fáradtságában eltúlozni a dolgokat.

  • Bolla Gabor | 2015. december 26. 17:38

    Kata, te aztán érted a blogban leírtakat..... :(((
    Brigi, neked meg grat, hogy 17 évesen már 5 hónapos a gyereked.
    Ha marad a tendencia, 68 évesen szép-nagymama leszel :D

  • Unknown | 2016. március 6. 20:21

    Hö. Jók az ilyen írások, de szerintem valahogy szűrni kéne, hogy akinek nincs gyerek, az ne olvashassa el. Oké, persze, ne a rózsaszínt mutassuk, de szerintem sok fiatal gyermektelen elolvas egy ilyet és úgy lesz vele, hogy a háta közepre sem, hát nincs ő meghülyülve. És csodálkozunk, hogy csökken a népesség. :D

  • Unknown | 2016. május 23. 23:14

    Itt egy primitív, még gyermektelen 20 éves.
    Még nem mostanában tervezem a gyerekvállalást, de mindig is nagyon foglalkoztatott a téma, minden mélységében. Elolvastam ezt az írást, tetszett és elolvastam a blogot. Imádtam!
    Én, mint aki még közelről sem élte át az itt leírtakat, igenis nagyon örülök annak, hogy ilyet olvashatok, ahol minden le van írva, mert nem vagyok hülye, pontosan tudom, hogy egy gyerek sok lemondással jár, de ettől még csodálatosak. Nagyon sajnálom, hogy ez az írás így bevonzotta a negatív embereket. Kata, igenis van akinek igénye az őszinteségre, mert ha elolvasnád a blogot, tudnád, hogy egy fantasztikus anya írását olvashattad, akinek minden egyes szavából a szeretet szól, Bolla Gabornak pedig ajánlom a szövegértés gyakorlását. Sajnálom azokat az embereket, akik nem tudnak annyira ellazulni, hogy ezt az írást élvezhessék. De primitív emberként ezt nyilván sosem érthetem meg...
    Kedves Nagyváradi Andrea! Imádom amit csinálsz, fantasztikusan írsz!

  • Gréta Tamasi | 2016. május 25. 9:28

    Vicces a cikk, jót mulattam,de én egyáltalán nem így gondolom. Az első gyereknél sem éreztem ilyen kritikusnak a helyzetet és most, 37 évesen a második terhességnél sem. Semmi komoly gondom nincs, nincsenek repedéseim, az elsőnél sem voltak pedig 4 kg-al született az apróságom. A szülés nem volt leányálom, de az eredmény mindenért kárpótol. A gátsebem 2 hét után tökéletesen rendben volt, nem fojt a tejem, és kb.a szülést követő 2.hónaptól kialakult napirenddel teltek a napjaink! Nem állt halmokban a mosatlan, még főztem is rendszeresen! Most is így lesz, hiszen minden fejben dôl el, minden csak hozzáállás kérdése! Kihasználom és kiélvezem a terhesség minden percét ebben a hátralévő 5 hétben, pedig mai napig aktívan melózok! Ja, aranyér,gyomorsav,derékfájás, éjszakai pisilés többször....kit érdekel! Ez terhesség, nem betegség! De hát ettől szép az élet!!! ������

  • Gyöngyi Szabóné Somogyi | 2016. június 3. 7:14

    Nekem a gerincsérvem szakadt ki a 7 hetes lányom és 11 éves fiam mellett 5 évvel ezelőtt... És igen, a szülés nem vattacukros felhő, a hétköznapok pedig nehezek, különösen,amikor már a munkába is vissza kell menni... De ők a mindeneim,akkor is,ha néha kicsinálnak... Blogot kellene írnom...😉

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.