Szépség/ideál

A várandós nő szép, sugárzik, fényes a haja, makulátlan a bőre, a pocakja szépen kerekedik. 

A magazinokban.

A valóságban felreped a hasa/melle, hullik a haja, pattanásai is vannak, a köldöke alatti vékony csík egy sikerületlenebb kindertojás összeragasztására hajaz, és hatalmas szőrszálak is nőnek körülötte. A vége fele elefántlábakon - és kezeken jár, mert vizesedik, az arca szintén felpuffad (a szülés jele!) a hatalmas pocaktól úgy megy, mint aki becsinált, a baba pedig néha egészen lehetetlen formákra rendezi át a frontális részeket. Persze, vannak kivételek, akiket a fentiek egyik része sem érint. 

A magazinokban.

Szóval elég szűkös az az intervallum, amikor az ember igazán szépnek láthatja magát, kis, gömbölyödő pocakkal, még semmi se fáj, még semmi sem formátlanul nagy.

A szülés után, még a szülőszobán, hitetlenkedve szemléltük a hasamat, ami eltűnt, szerencsére nem is lógott túlzottan, de a melleim ellenben hatalmasakká duzzadtak az elkövetkező napokban, hogy aztán felemásakká legyenek pár hét után- ezt is megénekeltem már korábban. Na, ez sem segít az önértékelésnek. Pedig a szoptatásnak köszönhetően olvadtak le rólam a kilók, sok éves rekordot mutatott a mérleg, olyan ruhák is rámjöttek, amiket rég elástam a szekrény mélyére. Három év sem telt el, és visszajött minden. Helló, lustaság, helló finom kaják!

És közben persze múlik az idő, a kevés alvásnak meglesz az eredménye: jönnek a ráncok, és én rémülten figyelem ezt a visszafordíthatlan folyamatot, a sötét karikákat a szemem alatt, odáig vetemedtem, hogy vettem arckrémet, és majdnem heti rendszerességgel használom is! Pedig utálom.

De csodák nincsenek, ellenben van genetika, meg káros környezeti hatások, meg rosszalvó gyerek, munkahely... 

És vannak a magazinok, a szépre hazudott hírességekkel, alakjukat visszanyerve, a szefik, amiket persze mindenki láthat, tapadós naciban, feszes fenékkel, a makulátlanná fotósoppolt arcok, körlámpától fénylő tekintetek, drága smink. Tudom, hogy hazugság, hogy manipulatív, mégis hatással van rám. Lassan elhiszem, hogy a nőnek ilyennek kellene lennie, XS-es mérettel, barbibaba alkattal, feszesen mindenütt, én miért nem vagyok ilyen? Miért vagyok kicsi és kerek, csámpás fogú, miért nem olyan kecsesek az ujjaim, miért lóg a mellem, miért nem találok az amorf testemre egy normális gatyát, miért L-es cuccokat kell vennem?  

Miért nem vagyok szép? 

Miért kell ehhez a hamis tökéletességhez hasonlítanom magam, miközben persze tudom, hogy nem igazi? 

Mostanában egyre többet gondolok a tizenéves önmagamra, olyan furcsán távoli már, elképesztő cuccokat bírtam felvenni, és persze kövérnek gondoltam magam akkor is, de a hajam gyönyörű volt, erős, sűrű csigákban göndörödött, nem voltak pattanásaim, ráncaim, magabiztos voltam. Bárcsak visszamehetnék, és elmondhatnám annak a lánynak, hogy élvezze ki ezt az időszakot, jaj, elmúlik hamar! Bárcsak elmondhatnám neki, hogy szép. Amikor ott áll fintorogva a tükör előtt.  

Bárcsak többször látnám szépnek magam most. Ne csak pillanatokra, esetleg egy-egy fotó erejéig. 

Mégis, úgy látszik: a szépségemet a fiamnak adtam. Gyönyörködöm benne, és közben magamat is látom, hiszen éppen olyan, mint én a gyermekkori képeken, nem fogom elfelejteni, hogy tudatosítsam benne, ha majd kamasz lesz, hogy milyen jó fiatalnak, ruganyosnak lenni, hogy ne másokat keressen, hanem a saját ideálját találja meg önmagában.

Furcsa ez a fordított rend: míg a férfiak többnyire tizenévesként, a húszas éveik elején olyan kiforratlanok még, esetlenek, gyerekesek, addig a nők "arany ideje" kábé huszonöttel lejár, onnantól elkezdenek hanyatlani (persze szigorúan magazinos szemmel), a férfiak egyre férfiasabbak lesznek, náluk nem baj a ránc, az őszülés, nincs narancsbőrük, striáik... Nehéz végignézni, hogy a férjed egyre jobb pasi lesz, mégha a homloka magasabb is egy kicsit, te meg kezdesz szipirtyósodni. Fiatalasszony, mondja a pénztáros, csókolom, mondja a kissrác, már nem tegeznek le az üzletekben, úristen, hány éves is leszek most??!

Lehet, hogy nem kéne már smink nélkül kimenni az utcára, hol van a régi üdeség? Ha lányom lenne, féltékeny lennék rá a szépségéért, fiatalságáért? Lehetek még valaha "jónő"? Mennyibe kerülne?

Eljön majd az az idő, amikor mindez nem számít már? Remélem. 

Addig is tudom: még fiatal vagyok.