A budi

Igen, mesélek nektek a vécékről.

Fontos helyszínei az anyaságnak.

Az első, amikor lepisiled azt a bizonyos tesztet, vagy a poharat, amibe mártod, és ülsz remegő gyomorral, jéghideg kézzel addig a pár másodpercig, amíg az eredményt várod. Talán visszaszámolsz magadban, talán nem is tudod, hogy mit érzel, nem is mersz ránézni. Hogy mire odapillantasz, már biztos legyen, eltelt már a húsz másodperc?

Aztán, amikor a magzat éreztetni kezdi, hogy odabent van. Véget nem érő pisilési inger, esetleg a rókakoma, a vége felé már felállni is nehézkes róla. Ha vasat is szedned kell, pláne.

A szülészeten, beöntés. Kuporogsz az ülőkén (elvileg ugye nem ülhetnél rá, dehát...), a fájások között igyekszel szófogadó páciensként kiüríteni mindent magadból, majd ha jön egy újabb hullám, sziszegve állsz fel, a kis helység elsötétül, az örvény beszippant, hogy aztán visszaköpjön magából rövidesen. Visszaülsz újra.

Szülés után, még a kórházban, reggeli vizit, volt széklete? Kér hashajtót? Első önálló út a mellékhelységig, első pisi egyedül, büszke vagy, mint kisgyerekként. Melletted a baba, tanulsz pelenkázni, magzatszurok, köldökcsonk, a kis béka nyekereg, keze-lába vékonyka még, öleled magadhoz, végre.

Otthon, zaklatottan zuhanyozol, addig valaki figyel rá, legalább az alatt az öt perc alatt nem kell babasírást hallgatnod. Ülsz a WC-n, az ajtót nem csukod be, csend van, de azért hallgatózol, ha megnyikkan, rohansz. Utólag lehúzod.

Növekszik a ded, már mászik, elhasal az ajtó előtt, alul, a résen kukkol be, mit csinál apa, anya abban a pici helységben. Ölbe veszed, megmutatod, lehúzzátok, szia, pisi, integettek.

Már jár, már a kilincset is tudja kezelni, benyit rád, anya, micsinálsz? Öledbe mászik, dumál, ugrál a térdeden, leteker egy fél tekercs vécépapírt, századszorra is elmagyarázod, hogy nem kell ebből olyan sok. A csempére matricákat ragasztasz, előkészület a szobatisztaságra.

Figyelsz rá egy kicsit? Elmegyek vécére. Beülsz, igazából csak azért, hogy legyen öt perc nyugtod, az ajtót magadra zárod, fejed hátrahajtod, bekopog. Anya, gyere ki! Anya mindjárt jön, kisfiam, modja az apja. Döng az ajtó. Kezedben a telefonod, üveges szemmel görgetsz lefele hírfolyamot, fotókat, akármit. Nehéz sóhajjal állsz fel, nem sikerült? Kérdezi kint az apja. Hát nem.

Gyere, üljünk rá, próbálj meg pisilni! - Neeeeeeeeeem! Vége hajlandó, kuporogsz előtte, már nem érzed a lábadat, ő érdeklődve szemlél meg minden négyzetcentimétert, számba veszi a matricákat, egyszer csak hallod, hogy csurog a pisi. Nevetve tapsoltok, apa is odafut, szemedben könnyek, nem nőhet fel ilyen gyorsan, atyaég!

Anya, pisilni kell! Nem a vécébe, a bilibe! Nem a bilibe, a vödörbe! Kakilni kell, jaj, jaj, gyorsan! Hónod alatt a gyerekkel rohansz, kezedből minden kiesik, jól van, nagyon ügyes vagy! Anya pisilni kell, jaj, jaj, már mindegy. De a bugyija mégiscsak száraz. Térdelsz előtte, nyomja erősen, a kis pofája elvörösödik az erőlködéstől, muszáj nevetned, annyira aranyos. Hallod, ahogy csobban. Ahogy feláll a szűkítőről, összekakizza, lepucolod. A bölcsibe egyedül kimegy pisilni, visszaöltözik, kezet mos.

A munkahelyeden, tíz órás műszak, fáradtan lerogysz az ülőkére, csak még egy percet hadd üljek, kezedben a telefonod, az ő fotóit nézegeted. Mosolyogsz. A szíved túlcsordul, annyira szereted. Éjszaka hazaérsz, csendben belopózol, már a nagy ágyban, apa mellett szuszog, nem húzod le, fel ne ébredjenek. 

Reggel, ébredés, a szőnyegen összebújtok a fürdőköpeny alatt, már előre odakészíted a bilit, hogy ne felejtsen el pisilni. Este, fürdetéskor, nem figyelsz oda, belelépsz a teli bilibe, minden tiszta pisi. A szárítókötélen sorakoznak a parányi bugyik, ahogy elnézed a kis fenekét bennük, meghatódsz, milyen nagyfiú már! 

Egyszer csak, nemsokára, már ő zárja magára az ajtót.