Ready or not



Nem vagyok kész.
Szembesülni olyan dolgokkal, mint például a mélykocsit lerakni, mert kinőtte, és elővenni a sportkocsit. A nyom nélkül eltüntetett üveges kaják, állra rászáradt sárgarépapüré. Felülés, feltérdelés, kijött fogacskák, fókázva megtett kilométerek.  Száguldva elhagyott hónapfordulók, beadott oltások, a lassan növekvő, pici, puha haj.
És nem vagyok kész a nagy önállóságára, feneket egyedül kitöröl, feléri a villanykapcsolót (uramisten!!!), kiszolgálja magát a kamrából, be nem áll a szája, elképesztő dolgokat mond. Minden egyes alkalommal, amikor odaáll az ajtóra felragasztott magasságmérő elé, konstatáljuk, hogy megint nőtt. Az ovis váltásokra sem készültem még fel, az anyák napját kibírtam bőgés nélkül, de amikor hallom, hogy búcsúztatják a nagyokat, titokban elmaszírozok pár könycseppet, pedig nem is az enyém megy iskolába. 
Az idő, mielőtt anya lettem, nem száguldott ennyire. Hiszen nemrég még a nagy fogacskáinak drukkoltunk, hogy kibújjanak, hová tűntek az évek? Bámulom a fényképeket, milyen picike volt! Mindkettő.
Miközben én, mintha egy helyben ácsorognék, ha megkérdezik, hány éves vagyok, utána kell számolnom, mennyi is? Azt tudom, hogy elhagytam a harmincat, látom is a tükörben, és mégis...
Csak a ráncaimat számolgathatnám, azt meg minek?
A kölkeket meg nem érdekli a mi szörnyülködésünk, nőnek, mintha muszáj volna.
Muszáj is.
Az élet egyetemes törvénye.
De miért kell ilyen gyorsan?
Mert én nem vagyok felkészülve a visszapofázásokra (arra lehet egyáltalán?), a reggeli balhékra, mert ez a gatya nem csinos, a játszótéren a hátranézés nélküli elfutásokra. Mert már tudja, hogy úgyis ott vagyok. És a kiságy lejjebb engedésére meg pláne nem vagyok kész, a kicsi bulldog feláll. belém. kapaszkodva. Vazzeg!!
Túl gyakran töltöm meg a zsákokat a kinőtt ruhákkal, bámulom a kikandikáló végtagokat, hát ez megint rövid. Az arcomba száguldó pici paták is egyre nagyobbak lesznek, új cipő kell. Lassan nagyobb,  mint az enyém. Csak remélhetem, hogy ezt az időt, ezt a gyorsan elrohanó, törékeny, együtt eltöltött időt sikerül valódi tartalommal megtölteni, maradandó emlékekkel, vidám történetekkel, emlékszel, amikor...?
Csak remélhetem, hogy a két kiscsávónak együtt is lesznek ilyen közös emlékei, amikre majd mindig szivesen gondolnak vissza, amik az összetartozásuk alapjait képezik majd. Még mindig lélegzet-visszafojtva bámulom: vajon jó testvérek lesznek majd, vajon szeretik egymást?
Szívem cigánykereket hány örömében, titokban, ha azt lártom, együtt játszanak, ha kapcsolódnak egymással.
Az egyetemi éveim után, amik tanulással, vizsgákra, majd később a saját órákra való felkészüléssel teltek, most itt egy újabb életfeladat, ám erre nem lehet felkészülni.

Így hát visszafolytom a lélegzetemet, és ugrok.
Velük, kézenfogva.

Ott vagyunk, ahol lennünk kell.





Üzemeltető: Blogger.