A fiam négy éves lett. Az egyik. Te jó ég, hiszen kétgyerekes anya lettem!
Az elmúlt évben.
Az, amelyik a gyerekcsinálás jegyében indult, és a gyerekek nevelésének jegyében végződött. A kettő között, hídként feszül az a sok minden, amit megtanultam, tapasztaltam.
Igen, jöjjön hát az immár hagyományosnak mondható lista a tananyagról:
- Hiába négyéves, az egyik papucs akkor is nyomtalanul szívódik fel a lakásban, a másik a lábán, bicegve jár, nagyot esik, bőg, köszi. Ha fürdésből jön ki, akkor viszont egyiket sem találom, mezítláb csattog a hideg kövön.
- Szobatisztaság, juhéjj! Csahogy nem ér rá arra a pár másodpercre, amíg pisil, forgolódik, persze a cerkájába kapaszkodva, jut a pisiből mindenhova, csempére, WC-kefére, popsitörlőre...
- Ja, ha már itt tartunk, nem cerka az, az apjával petrencés rúdnak hívjuk, feláll reggel, szegény lányok! Büszkén markolja meg, na, van is mire annak lenni, ez méretarányos marad??! Húha, mi lesz itt a kamaszkorban!
- Végre rendesen beszél, megmondja, mi a baja. Bárcsak néha csöndbe maradna! Főleg, ha üvölt.
- Dackorszak, ja. Mit szépítsük: az erősebb kutya baszik.
- A várandósság csudálatos, de minél öregebb az ember, annál megterhelőbb. Bár nálam nem ketyegett, mégis csak van valami ebben a fránya biológiai órában.
- Végre itt a második, a ledurvább a váltás a kettő között. Jön a négykilós szopi-böfi-pelenka-altatás, aztán hopp, az ölembe ugrik a 17 kilós, többmintegyméteres, fossa a szót, lelóg rólam, mikor lett ez a kölök ekkora??!
- Minél nagyobb a gyerek, annál jobban beszivárog a külvilág az életünkbe. Ovis társak, másoknál a tévé, hiába nem szeretném, olyan dolgokat is átvesz, amit itthon, magától nem. Kivonulni a társadalomból nem lehet (pedig néha jó lenne). Viszont egyre inkább elgondolkodok azon, hogy nem lehetne-e az életünket valami alternatívabb irányba terelni.
- A nagy végre oviban, a kicsi elaludt, ha én is ledőlök: mire elaludnék, ő felkel. Ha nem próbálkozom meg az alvással, tuti három óráig fel sem ébred, mozdulatlanul durmol, mint a kisangyal.
- Szoptatni tényleg jó dolog. Mondjuk ezt előtte is tudtam, de azt nem, hogy jé, le lehet cuppantani negyed óra múlva, amikor már csak cumizik meg szunyókál, istenem, a Sománál egy órákat görnyedtem fölötte, várva, hogy kiköpje magától.
- A cumi nem ördögtől való dolog. Néha hasznos is lehet, márha hajlandó a baba bevenni.
- Idegen nyelven, ismeretlen helyre, vagy hivatalba telefonálni nem is olyan félelmetes dolog. Talán, így 33 -34 éves koromra leszámolok az egyik fő parámmal...
- 16 év után is lehet a másiknak meglepetést okozni, lehet jókat beszélgetni, nevetni. Szeretni.
És végül, jótanácsok elsőgyerekes kismamáknak, amiket csak most tudtam magamnak megfogalmazni a másodikkal:
- Te csinálod jól. Te vagy az anyja, te érzed, hogy mi kell neki. Ha hibázol is, nem számít, hisz nagyon szereted. Fel fog nőni.
- Nem érdekeljen, mások hogy nevelik, mások gyereke milyen. Ne hasonlítgasd, nagyon ártalmas! A legbezzegebb anya is ráüvölt néha a négy fal között a sajátjára, ő is bőg, ha nem látják, az ő gyereke is hisztizik.
- Ne legyenek elvárásaid, szabályaid. Csak rosszul fogod érezni magad miattuk. Inkább állíts fel laza jelzőkarókat, és ne bánd, na mégsem arra vezet az utatok, a gyereknevelés folyamatos alkalmazkodás. Egymáshoz, a körülményekhez.
- Rendben van, ha néha eleged van, ha utálod. Ha leraknád kicsit. Ne legyen lelkiismeret-furdalásod miatta, mindenki érez így néha, csak nem illik róla beszélni. Az imádat és a harag a gyerek felé simán megvan együtt benned, attól még a szeretet a lényeg.
- Kérj segítséget. Ne hidd, hogy csak te tudod ellátni, senki sem várja el tőled, hogy 0/24-ben maximális készenlétben állj, hogy mindig a maximumot hozd. A babának egy kipihent, nyugodt anyára van szüksége, ezért ha csak egy órára, de el tudsz menni, az se baj, ha csak a fürdőkádig, menj!
- Amint a baba elalszik, rongyolj el az ágyig, és feküdj le te is! A házimunka várhat, fél óra is aranyat ér, ha kezdődik az éjszakai műszak.
- Ne aggódd túl. A babák hihetetlenül ellenálló, rugalmas kis lények, alkalmazkodnak sok mindenhez. Persze sebezhetőek, vigyázni kell rájuk, de nem steril szobában kell őket tartani.
- Az anyaság folyamatos önfeláldozás, de húzz egy határt, ne tűnj el teljesen, maradj meg önmagadnak! Merj néha önző lenni, a kegyensúlyozottság egy csomó problémától megóv, senkinek sem jó, ha idegbeteg vagy.
- Élvezd! Bár ez hülyén hangzik elsőre, de nem biztos, hogy az dominál majd a kezdeti időszakban, hogy milyen jó, hogy ilyen pici, hogy ennyire rád van utalva, hogy ilyen sokat kell gondoskodni róla... Ez az időszak hamar, túl hamar elmúlik, babából kisgyerek lesz, élj a jelenben, örülj, hogy itt és most ennyi feladat van! Évek múlva picit sajgó szívvel, nosztalogva fogsz visszagondolni erre.
- Beszélj hozzá, nevess sokat! Nincs túl sok puszi, túl sok gyömöszke, túl sok szeretés. Az a dolgod.
