Milyen érzés nagy pocakkal?



Érdekes, hogy alakul át az ember testtudata várandósan, főleg a vége felé. Mindenki azt mondja, hogy mekkora pocakod van, de te nem veszed észre. Esetleg a ruhákon, ha egy hét alatt kinövöd őket, de ez akkor sem az az igazi tudatosulás. Az majd utólag jön.
Közben pedig, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy tényleg egy baba van odabent.A mozgások immár nem hasonlíthatók semmi máshoz, csak ahhoz, hogy egy baba fogolódik, rugdos, és csuklik a pocakban. A csuklást az elején nehéz volt azonosítanom, de abból, hogy ritmikusan ismétlődött, és mindig egy helyen éreztem, egy idő után nyilvánvaló volt, hogy miről van szó.
Furcsa, mennyire ősi dolog, ahogy nők milliói álhattak már a tükör előtt, oldalvást, bámulva magukat, azzal az egyetemes megelégedettséggel, ami ennek az állapotnak néha a velejárója. Ez az érzés valahonnan belülről jön, ösztönösen, hogy végülis ez a dolgok rendje- ezt még (szerintem) azok is érzik, akik nagyon félnek a szüléstől. Hiszen a baba nem maradhat bent, valahogy ki kell jönnie.
Mégis, ez csak utólag tudatosult bennem, talán a 9 hónap hosszúsága miatt, hogy a várandósság és a szülés két, teljesen különálló dolog volt a fejemben. Tudtam én, hogy szülni fogok, de még az utolsó napokban is olyan hihetetlennek tűnt, hogy eljutottunk odáig, sőt, még amikor már a fájások jöttek, akkor is. Olyan volt, mintha ez az egész akár évekig is eltarthatna. Persze nem szerettem volna, mert azért nehéz volt, a fájdalmak, a mozgás bonyolultsága, az alváshiány, de közben az járt a fejemben, hogy élvezzem ki ezeket az utolsó napokat, amikor még a pocakban van, amikor még érzem a hullámzó mozgolódását, mert nemsokára vége lesz. Igen, a baba mocorgása a legjobb érzés egyébként: ahogy szemmel láthatóan forgolódik ide-oda, és ha az ember odateszi a kezét, az olyan, mintha kapcsolatot teremtenénk vele, ő kezdeményez, én pedig reagálok rá.
Ebben az időszakban lett egy közös titkunk, az utcán, munka közben, bármikor: ő mocorog, én érzem, és ezt senki sem veszi észre.
Üzemeltető: Blogger.