Első jelek

Nálam ez egy időben volt azzal, hogy megtudtam, hogy valóban várandós vagyok. Durva mellfeszüléssel kezdődött, azzal a fajtával, ami miatt az ember lánya nem tud hasra feküdni. Persze megvan ennek is a maga előnye: 15 éves magasságokba emelkedett mellek - feltéve, hogy nem 15 évesen lettünk állapotosak- aminek köszönhetően ébredünk rá igazán, hogy eddig mennyire lógott...
Ennek a leendő apukák általában örülnek, ez ám az optikai tunning! Sok örömük mondjuk nincs benne, engem legalábbis a hideg is kirázott a gondolatra, hogy engemet mostan megcsöcsörésszenek, annyira kellemetlen volt. Mármint a mellfeszülés.
Aztán jött a mellbimbók besötétülése, hogy a területen maradjak. Olyan négeres lett, körülötte maradtam fehér. Nem mondanám, hogy tetszik, ráadásul nem csak a mellem lett nagyobb, hanem a mellbimbóm is. De ez legalább nem kellemetlen, hacsak valaki azt nem képzeli, hogy a babavárás arról szól, hogy az ember hétről-hétre szebb lesz, és mély depresszióba zuhan, ha azt látja, hogy egy-két változás nem feltétlenül az esztétikus kategóriába tartozik.
És a hasszőrösödés is ebben az időszakban kezdődött el, néhány, ámde igazán méretes, sötétbarna szőrszállal a köldököm körül. Amit az ember némi kétségbeeséssel nézeget, hogy akkor most mit is csináljak vele?! Jobbnál-jobb lehetőségek vannak: pl leborotválod: iszonyúan viszketni fog. Legyantáztatod: begyullad, mint állat. Nincs szexibb, mint a pattanásos köldök. És nagyon gyorsan kinő újra. Végül kihúzogattam a szemöldökcsipeszemmel, de ez a taktika sem hatékony, mert később a szőrősödés őzikés méreteket ölt, úgyhogy inkább egy szakállnyíró kéne hozzá. Persze, tudom én, hogy "majd kihullik". De fürdés közben szemezel vele, és azt gondolod: ezt bizony már be lehetne fonni.Esetleg kis színes gyöngyöket fűzni rá...

Milyen érzés megtudni, hogy várandós vagy?

Nálam leginkább itt egy üres tér áll. Emlékszem a szobára, kettőnkre egymással szemben, a régi szekrényen a pozitív teszt. Egy hosszú pillanatig semmi nem történt, nem éreztem sem izgalmat, sem örömöt, sem félelmet, semmit. Egyikünk sem szólt.
Olyan hihetetlen volt az egész. Hogy ez most, velem, itt megtörténik. Hogy nincs visszaút. Nem volt ijesztő, inkább csak olyan biztos. Ennek így kellett lennie.
Persze ehhez hozzá tartozik, hogy mi nem terveztünk babát most, csak egyszer nem figyeltünk oda.(Igazságtalan az élet, tudom.) És én már rögtön akkor tudtam, hogy megfogant, ha elmegyek misztikusba, akkor nyilván arról van szó, hogy ez a lélek már követett bennünket egy ideje, és most kapva-kapott az alkalmon.
Igen, így kellett lenni.
Szóval milyen érzés?
Nekem a bizonyosság.